Rabló Idő (we)bnaplója

Először 2008. októberban, aztán 2009.. augusztusban, és most. Miért is? Tán csak nem ezért? http://hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=23927 NYOMÁN, az iromány becsmérlő szavait kigyomlálva: (...) Konrád György életműve nagyon szépen szemlélteti a "kiválasztottak" szellemiségét. Ha például A láthatatlan hang – Zsidó tárgyú elmélkedések című Konrád-művet lapozgatjuk, képet alkothatunk arról, hogyan is gondolkodik egy „vezető értelmiségi”. Lássunk ízelítőül néhány példát az 1997-ben állami támogatással – tehát az adófizetők pénzéből – megjelent opuszból. „Vallásomból soha nem tértem ki, imádkozni az egyetlen istenhez némán, magyarul szoktam, vagy csak úgy nyelv nélkül gondolok rá” – írja a könyv elején Konrád. Aztán néhány oldallal később: „Én egyáltalában nem vagyok hívő. Hívő zsidó sem vagyok. A Tórát és a prófétákat nem hiszem, csak olvasom.” Konrád György tehát egyrészt hívő, hiszen az egyetlen Istenhez szokott imádkozni, másrészt egyáltalán nem hívő. Kettős identitás ez a javából. Menjünk tovább. „A zsidóság nép, amelynek nemzete Izrael államban él, nemzetiségi csoportjai pedig szerte a világon.” Ebből következően a hazai zsidóság – nemzetiség. Igen ám, de sok-sok oldallal később ezt írja: „Az antiszemiták azt mondják a zsidóknak: asszimilálódjanak, vagy tekintsék magukat nemzeti kisebbségnek, amelynek hazája Izrael.” Aki tehát nemzeti kisebbségnek nevezi a hazai zsidóságot, Konrád György szerint antiszemita. De hiszen ő maga is írta le az imént, hogy a zsidóság nemzetiségi csoport. Foglaljuk össze a fentieket. Konrád György ritka példány honunkban: egyszerre hívő és ateista, antiszemita, s az antiszemitizmus elleni harcos. Az Olvasó méltán csodálkozhat az egymásnak ellentmondó idézetek olvastán, holott a magyarázat egyszerű. Beszéljen ismét Konrád: „A zsidó származás mindig drámaibb annál, hogysem csupán színezője legyen egy ember kulturális hátterének.” Bizony: oly drámai a zsidó származás, hogy minden ellentmondást, logikai képtelenséget felölel. A nem-zsidó ezt meg sem értheti. A nem-zsidó származás ugyanis nem oly drámai, mint Konrádé és sorstársaié. Konrád György könyvében persze vannak olyan gondolatmenetek, amelyek felettébb egyértelműek. Amelyekben ellentmondásnak, logikai zűrzavarnak nyoma sem található. Például: „A zsidók folyamatos kérdőjel, mert ők voltak azok, akik nem akartak, nem kívántak és nem is tudtak teljességgel asszimilálódni, mert valami különös megmaradt bennük. A szlávok és germánok asszimilációja valamivel könnyebben megy. Az szokott fenntartás nélkül hasonulni, akinek a beolvadás a környezetbe – emelkedés. Aki viszont a saját hátterét nem érzi kevésbé értékesnek, mint a környezetét, az beilleszkedik ugyan, de csupán részlegesen olvad be.” Értjük, ugye? A szlávok és germánok könnyebben asszimilálódnak – mert saját hátterüket nem érzik oly értékesnek. Nekik az asszimiláció – emelkedés. A zsidó azért nem asszimilálódik, mert értékes a háttere. Meg aztán nincs hová emelkedni, hiszen fölötte nincs semmi. Legföljebb a csillag-magányos ég. Nincs ennek az idézetnek némi fajelméleti szaga? De nézzük a gondolatmenet folytatását: „Valóban, miért nem keresztények, miért zsidók a zsidók? Mert volt ugyan kiházasodás és szexuális keveredés, de a vegyes származásúakban is visszatér a zsidó öntudat. A zsidó rész a nem zsidóban erjeszt, az öntudat aktív része.” Képzeljük el ezt az idézetet úgy, hogy a „zsidó” szó helyébe a „keresztény” szót illesztjük. Ha például Vona Gábor azt nyilatkozná, hogy a zsidó-keresztény vegyes házasságból született gyermekben visszatér a keresztény öntudat, s „a keresztény rész a zsidóban erjeszt, az öntudat aktív része” – nos, mi történne? Rögvest színre lépne a tiltakozók hada, Konrád Györggyel az élen, s eget rengetően sivítaná, hogy gáz van, az ólban grasszálnak a neonácik! Konrád György szerint tehát a vegyes házasságban is a zsidó rész erjeszt. Ennek az erjedésnek a genetikai következményei sem maradnak rejtve: „A zsidók nem lesznek utcaseprők, mert a sok évezred alatt felhalmozódó intellektuális tőke tovább öröklődik az utódokra. Az érzékenységet, az alkatot és valószínűleg intelligenciánk természetét is összeadjuk abban a génkoktélban, amik a gyerekeink. Hordozható örökség ez, és bárhol működtethető.” Hát ehhez nem kell kommentár: a zsidó mint génkoktél. Ezt jól jegyezzük meg. Méghozzá felsőbbrendű génkoktél, mert ilyen koktéllal senki nem lesz utcaseprő. Magyar ember természetesen elmegy utcaseprőnek. Hogy miért? Mert neki rosszabb a génkoktélja. Savanykásabb és – hogy képzavarral éljek - kevesebb tőke szülte. Mit szól ehhez a hasonló génkoktélú ember? Miként vélekedik erről például a Tamás Gáspár Miklós nevű génkoktél? Vagy Vajda Mihály, a filozófus? S mit szólnak a következő génkoktélos mondathoz: „A zsidók bármely nyelven beszéljenek is, kevés szóval ráismernek egymásra.” Ha ez igaz, akkor elmondható, hogy a magyar ember is rögvest felismeri a másik magyart? A válasz bizonyára: nem. Nekünk más a génkoktélunk. Silányabb, vacakabb. Nem akarom bántani az öreg írót. Idézett mondatait a magyar génkoktélúak röhögésre sem méltatják. A magyar génkoktélúak inkább szánalommal tekintenek Konrádra. Meg a hozzá hasonnlóan vélekedőkre. Hogy miért? Mert tudják, hogy „nincs kifejlett zsidó önkritika.” Hogy ki írta ezt? Éppen Konrád György. Egy tiszta pillanatában. Amikor éppen nem lötykölődött benne túlságosan az a felsőbbrendű koktél. Nem folytatom újabb idézetekkel. Aki élvezni akarja a konrádi koktélt, szerezze be az említett könyvet és szürcsölgesse ezt a különös ízű italt. (...)